Frankofón Filmnapok és Fesztivál
2017-02-21 17:08 [MTI + Mediainfo.hu]
Mintegy ötven, a francia nyelvhez kapcsolódó program egy esemény keretében.
Többek között filmeket, klasszikus, jazz- és popzenei koncerteket, színházi előadásokat kínál a Frankofón Filmnapok és Fesztivál március 1. és április 1. között tizenkét magyar város több mint húsz helyszínén.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa felidézte, hogy Magyarországon a 2000-es évek eleje óta minden esztendőben megrendezik ezt a nagyszabású francia és frankofón ünnepet. Idén a zene a szokottnál is nagyobb hangsúlyt kap, de nem hiányoznak a színházi előadások, felolvasóestek, beszélgetések, oktatási programok sem - emelte ki. Magyarországon a francia a harmadik a tanult nyelvek között, és az érdeklődés egyre növekszik iránta; ebben szerepe van a fesztiválnak is, amelyre az elmúlt években százezres nagyságrendben látogattak el a magyarok - hangsúlyozta Magyar Levente, hozzátéve: a külügyminisztérium idén hatmillió forinttal támogatja a nagy hagyományokra visszatekintő eseménysorozatot. Eric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete elmondta: a fesztivált megnyitó 7. Frankofón Filmnapok során március 1. és 10. között 29 nagyjátékfilm és két rövidfilm-válogatás tekinthető meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ Cinemában és a Budapesti Francia Intézetben; a programban premier előtti vetítések és kizárólag a mustrán látható alkotások is szerepelnek. A diplomata kiemelte a legendás francia színésznőnek, Nathalie Baye-nak szentelt retrospektív vetítéssorozatot, valamint azt, hogy a Háziúr kiadó című filmet Francois Desagnat rendező és az egyik szereplő, Julia Piaton is elkíséri Budapestre. A filmnapok utolsó estéjén az Art+ Cinemában hajnali 4-ig játékfilmek, animációs filmek és rövidfilmek várják a közönséget a Francia Intézet és a Daazo tematikus válogatásában. Nem csak budapesti helyszínek látják vendégül a fesztivál rendezvényeit, az európai identitásról rendezett konferenciát például a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély fogadja be, Pásztón slammerversenyt, Pécsen pedig frankofón diákszínjátszó fesztivált rendeznek - közölte Eric Fournier. A nagykövet gratulált Magyarországnak, amiért Széll Tamás nemrég a Bocuse d'Or szakácsverseny negyedik helyén végzett, Enyedi Ildikó pedig a Berlinale fődíját nyerte el Testről és lélekről című filmjével. Hervé Ferrage, a Francia Intézet igazgatója elmondta, hogy Kanada alapításának 150. évfordulója alkalmából a fesztivál is kiemelt figyelmet fordít a kanadai kultúrára, a zárónapon levetítik például Xavier Dolan Ez csak a világ vége című legújabb filmjét. A másik kiemelt terület a zene: a fesztivál keretében több mint húsz koncert várja a közönséget tizenkét helyszínen.
A Versailles-i Barokk Zenei Központ és a Müpa/Budapesti Régizenei Fesztivál koprodukciójában Rameau Nais című operája hangzik el világhírű énekesek, valamint a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában. Három eltérő műfajú színházi program is a francia nyelvű kultúrát helyezi előtérbe. A Sur le bout de la langue Társulat vetítéssel, árnyjátékkal, tárgymanipulációval és sok fantáziával mutatja meg országos turnéján, hogy a nyelvtanulás nem is unalmas dolog.
A Szkéné Színház kortárs szerzők francia nyelven írott drámáit tűzi műsorára, a francia konceptualista koreográfus, Jérome Bel pedig a Trafóban mutatja be legújabb darabját. A Deák 17 Galéria a Budapest Fotófesztivál keretében Maia Flore Imagine France című fotósorozatát mutatja be. A Francia Intézet március 25-i nyílt napja a divat jegyében zajlik, de a szervezők a divatbemutatók mellett nyelvórákkal, kreatív foglalkozásokkal és a franciaországi továbbtanulási lehetőségekről szóló tájékoztatókkal is készülnek.
Kapcsolódó cikkek:
További hírek:
|