Sikerrel zárult az Ezer Lámpás Éjszakája
2017-05-29 16:07 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]
Az ENSZ-nél bejegyzett Eltűnt Gyerekek Világnapja 1979. május 25-éhez kapcsolódik. Ezen a napon tűnt el ugyanis nyomtalanul New Yorkban a hatéves Etan Patz.
Világméretű probléma a fiatalkorúak eltűnése és a jelenségtől nem mentes egyetlen fejlett ország sem.
Etan Patz eltűnésének híre futótűzként terjedt Amerikában, hiszen ő volt az első gyermek, akinek az arcképe felkerült több millió tejesdoboz oldalára. Gyilkosa több, mint 30 év után került elő és a brutális bűncselekmény ítélethirdetésére 2017-ig kellett várni.
Magyarország is csatlakozott az Eltűnt Gyerekek Világnapjához
A világ országai közül rengetegen csatlakoztak az Eltűnt Gyerekek Világnapjához, így ezen a napon sokfelé, sokféleképpen emlékeznek meg az aggasztó jelenségről. Magyarországon az Ezer Lámpás Éjszakája civil kezdeményezésnek köszönhető, hogy az országos programsorozatuk és kampányuk mellett rendszeresen beszámolnak a gyermekeltűnések legfrissebb körözési statisztikáiról, a csellengés veszélyeiről és meghonosították hazánkban a tejesdoboz akciót, melynek keretében eltűnt fiatalkorúak arcképét jelenítik meg több millió tejesdoboz oldalán.
A nők elleni erőszak felszámolása is fontossá vált az Ezer Lámpás Éjszakája számára
A civil kezdeményezés idén az Európai Unió tematikus évének kiemelt ügyét is a zászlajára tűzte, hiszen a fiatalkorúak eltűnése, csellengése mögött sokszor éppen a családon belüli erőszak és a nőket ért fizikai vagy szexuális bántalmazás áll. Nemzetközi felmérések arról tanúskodnak, hogy Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere és több, mint 1.100.000 olyan hölgy él hazánkban, aki 15 éves kora óta elszenvedett már fizikai vagy szexuális bántalmazást, vagy mindkettőt.
2010 óta megduplázódott az eltűnt fiatalkorúak száma
A körözési adatok szerint jelentősen nőtt az eltűnt fiatalkorúak miatt elrendelt körözések száma. Magyarországon 2010-ben megközelítőleg tízezer gyermek- és fiatalkorú eltűnését jelentették be, ami óriási számnak tekinthető, ám ez a szám 6 év alatt majdhogynem megduplázódott. Az ORFK adatai szerint ugyanis 18.699 körözést rendeltek el a tavalyi évben.
Világító lámpások ezrei világítják be az égboltot
Az eltűnt gyermekek emlékére idén húszezer darab világító lufit engedtek magasba az Ezer Lámpás Éjszakája flashmob akciójának keretében az ország 13 nagyvárosában.