„Kitűnni a tucatautók sorából”
Fred van Putter, export értékesítési igazgató, AVTOVAZ2015-12-18 09:40
Fred van Puttennel, az AVTOVAZ export-értékesítési igazgatójával a Lada hazai forgalmazását bejelentő sajtótájékoztató után beszélgettünk a márka terveiről és marketing stratégiájáról.
Fred van Putten
- A Lada márka több mint 10 évig nem volt elérhető az európai piacon. Néhány fiatal, aki most szerzi meg a jogosítványát, talán nem is hallott a márkáról. Őket hogyan tervezik megszólítani?
Ha abból az alaphelyzetből indulunk ki, hogy egy elhagyott piacra mindig nehéz a visszatérés, sok a teendő. Az említett korosztály megszólítására mindenképp bevonjuk az új médiát, velük a klasszikus TV és újsághirdetésekkel aligha érhetünk el sikert. Hamarosan jelentkezünk tartalommal az Instagramon, videókkal a Youtube-n, és az is a tervek közt szerepel, hogy felvesszük a kapcsolatot a helyi autósiskolákkal, hogy kialakítsunk valamilyen együttműködést.
Az árkategória, amelyet a mi termékeink képviselnek (2-3 millió forint) sokak számára kevés egy új autó megvásárlásához, akik ennyi pénzt szánnak autóra, többnyire használtban gondolkodnak. A mi feladatunk, hogy őket is meggyőzzük, vegyenek új kocsit, válasszák a Ladát.
- A magyarországi marketingterv már elkészült?
Tulajdonképpen igen, amelynek alapjait a Lada Hungary-tól már megkaptuk. Ez alapvetően a new media-ra épül, a stratégia központjában azoknak a fiataloknak a megszólítása áll, akik az első (új) autójuk megvásárlása előtt állnak. A családi modellünkkel pedig a fiatal családosok figyelmét szeretnénk felkelteni.
Az Avtovaz részéről stratégiai döntés, hogy nem alapítottunk az EU-s országokban cégeket, hanem helyi, a piacot jól ismerő, a Lada márka iránt elkötelezett importőrökkel szerződtünk. A márkakereskedők közé pedig olyan cégeket választunk szívesen, akik egyszerre több autómárkát képviselnek.
- A fiatalok mellett hogyan terveznek kommunikálni a márkát régóta ismerőkkel, a rajongókkal, a klubtagokkal?
Nagy szerepe lesz a helyi importőröknek, így a Lada Hungary-nak. Több csatorna közül választhatunk, ideális a Facebook, de természetesen több CRM eszközt is bevetünk. A kereskedők network-je számunkra is sokat ér. Az ügyfélkapcsolat-kezelés jól működik Oroszországban, a feladat az, hogy azt összehangoljuk az importőrök rendszereivel.
- A mai sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy részben a Lada Hungary elkötelezettsége volt az egyik ok, hogy Magyarország az első EU-s ország, ahol elindul az értékesítés. Mi szól még az ország mellett?
Több piacelemzést elvégeztünk a döntés előtt. A legérdekesebb talán az volt, hogy Európa nagyvárosaiban (Budapest, Brüsszel, Frankfurt, Róma, Párizs) egy bevásárlóközpontban kiállítottunk egy Lada személygépkocsit, de leszereltük az összes márkajelzést. A kérdés az volt, az emberek hány százaléka ismeri fel így a márkát. Magasan Budapest győzött, Németországban például Ford-nak, vagy Hyundai-nak gondolták az autónkat. Magyarországon meglepően magas a márka elismertsége. Így azt gondolom nem is nagy elvárás, hogy 2016-ban ezer Ladát tervezünk értékesíteni Magyarországon.
- Egységes áron lesznek az autók elérhetők az EU országokban?
Nos, ez függ az országonként eltérő ÁFA-tól, az egyéb adóktól, de összességében elmondható, maximum 3% eltérést tartunk megengedhetőnek az alapár tekintetében. Szeretnénk elkerülni a múltban gyakori reexport gyakorlatot. A jövőre szóló terv az, hogy legalább 10 EU-s országban elinduljon az értékesítés.
- Általános trend az autóiparban az egyes modellek életciklusának csökkenése. Új EU-s szereplőként követik majd ezt a trendet?
Igen, igazodunk az iparági átlaghoz és hét évente lesz a Lada-nál is modell csere. A Kalina modell pedig jövőre fog átesni egy "ráncfelvarráson". Azt akarjuk elérni, hogy kitűnjünk a tucatautók sorából és aki ránéz egy autónkra, azonnal tudja, hogy egy Ladát lát. Ebben nagy szerep jut a designer kollegáknak. Az is az elkövetkező évek feladata, hogy a Lada modellek egyarcúvá, egységesebbé váljanak, jobban hasonlítsanak egymásra.
- Milyen kihívásokkal jár egy sokkal szabályozottabb piacra való visszatérés?
2008 volt a márka legjobb éve, akkor 1 millió autó gördült le a gyártósorunkról. Jelenleg az orosz autópiac visszaesésben van, így természetes érdekünk a két lábon állás. A kihívás persze nagy, magasak a minőségi elvárások, más a szabályozás, mint Oroszországban. Az export értékesítést egyébként a fő részvényesünk, a Renault-Nissan is ösztönzi. Az Avtovaz gyárban Nissanok és Renaultok is készülnek, azt gondolom, így minőségi kérdések a Ladákkal kapcsolatban sem merülhetnek fel. Ugyanakkor a Lada 100%-ban orosz technológia, saját mérnöki és szakembergárdával dolgozunk.
- Mi a véleménye az okosautókról?
A jövő egyik fontos lépése, de még nem tartunk ott. Dolgozunk egyébként ilyen irányú fejlesztéseken (érintőképernyő, kommunikációs megoldások), de minden esetben annak figyelembevételével, hogy maradni akarunk az elérhető árkategóriában. Okos megoldásokkal vagy anélkül, most azt kell elérnünk, hogy a márka sikeres legyen az EU-s országokban. Utóbbival kapcsolatban optimista vagyok: bármely országban tárgyaltunk, sehol nem tapasztaltunk elutasítást, sokkal inkább érdeklődést és pozitív hozzáállást.