Női elnök a Joint Venture Szövetség élén!
2021-05-28 09:05 [Médiainfó - www.mediainfo.hu]

Dr. Fábián Ágnes lett az üzleti szövetség új elnöke.

A Joint Venture Szövetség 2021. május 27-én tartotta meg éves és egyben tisztújító közgyűlését és Dr. Fábián Ágnest, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját választották meg a szervezet új elnökének. A Szövetség egyben több új tisztségviselőt is választott. Az újonnan megválasztott elnök mandátuma május 27-én kezdődik és három évre szól.

"Nagy büszkeség és megtiszteltetés számomra, hogy a Joint Venture Szövetség közgyűlése a szervezet elnökévé választott. A JVSZ több, mint 30 éves múltra visszatekintő, értékteremtő, komoly szakmaiságot képviselő szövetség, a szervezet egyedisége abban rejlik, hogy multiszektorális és multinacionális a Szövetség által képviselt cégek összetétele. Különleges abban is, hogy kis-, közép- és nagyvállalati tagjainak érdekképviseleteként rendszeres, komoly párbeszédet folytat minisztériumokkal, szakmai szervezetekkel, a mindenkori kormánnyal. Célom és elhivatottságom a Joint Venture Szövetség elnökeként, hogy segítsem az ország gazdasági versenyképességének növelését." - mondta el záróbeszédében Dr. Fábián Ágnes, a JVSZ új elnöke.

Az elmúlt 6 év a Joint Venture Szövetség számára Tálos Péter elnöklete alatt nagyon mozgalmasan telt. Nagyszabású programsorozattal megünnepelte a Szövetség fennállásának 30. évfordulóját, megújult a Szövetség arculata, miközben igyekeztek megőrizni hagyományaikat. Tovább folytatták és kiterjesztették az érdekképviseleti tevékenységet, stratégiai partnerségben a kormány több minisztériumával. Végezetül az utolsó fél évben a Szövetség szervezeti működése nagy átalakuláson ment keresztül, hogy hatékonyabban és sikeresebben tudjon működni a megváltozott környezetben.

"Megtisztelő feladat volt az elmúlt 6 évben a tagság bizalmát élvezve vezetni ezt a patinás szövetséget. Ezúton kívánok sok sikert és kitartást új elnökünknek, Dr. Fábián Ágnesnek." - nyilatkozta Tálos Péter leköszönő elnök, a Foxconn alelnöke.

A szervezet elnökségében újraválasztásukat követően tovább folytatják munkájukat: Glósz Andrea - Glósz és Társa Kft., ügyvezető igazgató, Gulyás József - KKVHáz Zrt., vezérigazgató, Horváth Csobán - Intersport Magyarország, ügyvezető igazgató, Nyerges János - EUREST Étteremüzemeltető Kft., ügyvezető igazgató, Sass Ákos - Goessler Kuverts Kft., ügyvezető igazgató, Veres Zsolt - Schneider Electric Zrt., országigazgató

Új elnökségi tagként kezdi meg munkáját: Dr.Csorbai Hajnalka - Opten Kft., stratégiai igazgató, Dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán - Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda, irodavezető, Urbán Szilveszter - Salesianer Miettex Magyarország Kft., ügyvezető igazgató, Rasovszky Miklós - Dunapack Kft., ügyvezető igazgató.

Megújított mandátummal újraválasztotta a Közgyűlés Lipcsei Andrást, a Dr. Pendl & Dr. Piswanger International Kft. ügyvezető igazgatóját a Felügyelőbizottság elnökeként, Lambert Zoltánt, a WTS Klient Adótanácsadó Kft. ügyvezető igazgatóját pedig FB tagként.

Újraválasztásra került az Etikai Bizottság korábbi tagja, Dr. Szent-Ivány Ágnes - Sándor Szegedi Szent Ivány Komáromi Eversheds Sutherland Ügyvédi Iroda, irodavezető és alapító partnere

Új Etikus Üzleti Magatartás Bizottsági tagként megválasztásra került Dobi Kitti, az MKB Bank Nyrt., ügyvezető igazgatója.